2013. január 30., szerda

Majd a pusztulását okozz a sok megrögzött érzelem . . .Aztán csak lélektelenül hevernek majd körülötted 

2013. január 28., hétfő

19 év ebből 6 év ami számítható a maradék csak gyerekkor.
Ebből sok új barát, és 2 igazi örökké tartó barátság. Hol az egyik hol a másik önt újra életet a másikba, s hol a másik bántja meg egy kicsit, vagy teszi boldoggá a napját egy mosollyal.
Csak ott állunk 19 évvel a hátunk mögött és azt hisszük tapasztaltak vagyunk, és mennyi mindenen keresztül mentünk, pedig még csak a negyedén sem vagyunk túl annak ami várni fog ránk. Még nem tapasztaltuk meg a jövendőbeli még 19 évet, és abból 18 fontos lesz mert egy év biztos csak napi 12 órában fog eltelni, majd azután rájövünk mi sem szeretnénk azok közé tartozni akik az életük hátralévő összes percét napi 12 órában szeretné mindig újra élni. Csak az a 6 év változtatott meg minket és az 6 év foglya befolyásolni a következőket is mert már csak az maradtál ami az elmúlt 6 évben volt. Bármennyire is szeretnél ezen változtatni nem biztos, hogy menni fog, és bármennyire is nem biztos próbálkozol...Mert szeretnéd másképp élni a 12 órát mint a többi ember...Aztán már csak félre rakott dolgokból emlékszel mi volt veled , és írásokból fogsz emlékezni mit tett az a 6 év amit annyiszor fel kell emlegetned, igazából azt amit kellett az történt, de emiatt maradt az a 2 ember és fog is maradni örökké..Igazából mind csak feltétel és feltétel nélkül már nem léteznek dolgok, hogy az ember ne szeressen csak úgy, vagy csak ne kérdezzen csak úgy , vagy ne rohanjon be egyetlen egy dologért egy egész áruházba mert ott van mellette 5 méterre a kisebb, de még is a nagyba megy be hogy kétszer olyan hosszú sorba be állhasson csak hogy elteljen az 6 perc várakozási idő. Aztán már csak órák telnek el, majd évek és már nem erőlködsz azon, hogy milyen is vagy vagy miért pont te, de még mindig kicsit feldühítenek azok a dolgok amik voltak , és nem tudsz úgyse tenni ellene ...kicsit feleslegessé válik lassan minden olyan ami régen lét fontosságú volt, kevesebbet foglalkozol vele és kevesebbet mondod ki a véleményed, mert hát miért is érdekelné mást, csak el vagy napról napra és olyan gyorsan telnek mint még soha. Aztán lassan a zene is lejár halkan meg nem jön az ihlet mindig kell egy üvöltő hideg rázós zene, és egy levél ami megakasszon, hogy végképp kizökkentsen az írásból..De hát ez is már megszokott, nem lehet nem oda figyelni a külvilágra és minden írás kicsivel rövidebb lesz mint volt, de biztos majd lesz még 5 oldalas is.Csak hát ki tudja mi lesz, és miért pont 6 év vagy 2 ember vagy csak feltenni egy kérdést, amitől minden megváltozhat , hát ezek vagyunk mi olyan kicsit értetlenek és mindent össze vissza kuszálók azért hogy a másik ne értse amit mondunk.
Túl gyorsan telnek a napok...

2013. január 20., vasárnap

Szeretnék mindig boldog embernek látszódni , aki minden pillanatban mosolyog valami apróságért, de a kakaós bögre is egyszer ráömlik a pizsama nadrágomra . . .

2013. január 10., csütörtök

Rossz ez a ragaszkodás.
Megszokjuk hogy minden percben ott van.
Megszokjuk ,hogy hajnalig fent vagyunk aztán már csak azt vesszük észre reggel van..
Majd hónapokkal később azt látjuk este van de nincs már ragaszkodás és nincsenek hajnalba nyúló beszélgetések...

2013. január 5., szombat

200 bejegyzés -

Nem az emlékek amik fájnak és nem is az emberek hiányoznak, csak az hogy olyan naivak voltunk hogy elhittük és bemagyaráztuk magunknak a szeretetet, ami csak évek múlva nevezhető szeretetnek és 10 év múlva szerelemnek, addig csak egy fajta kötődés, és gondolatok kavalkád majd egy állatkert a gyomrodba, ami évek múlva már csak pillangókká válnak majd mikor már az ötven és a hatvanat mondjátok ki akkor egyfajta tisztelet lesz... Egy tisztelet a másik felé. Ha nincs tisztelet nincsen szeretet és nincsen bizalom ami eloszlassa a kételyeket. Kételyekkel elkezdeni valamit csak megerősítés a saját magunk gyengeségére, hogy mi is ugyan olyan hibásak vagyunk abba ahogy a másik a saját hülyeségében. Azért mert hagyjuk, hogy elhitessenek velünk bármit és azt hisszük őszintén lesz ebből szeretet. 

2013. január 1., kedd

Hogy kezdted az újévet? Ültem az ágyamba és hallgattam egy zenét. A zajos világ tovább mozgott míg én leálltam egy percre , nem vettem levegőt ! Majd ezer millió érzést engedtem el had menjen...