Úgy érzem néha, kicsit sokat adok, túlságosan is nagy a megfelelés érzet miközben nem élvezem.
Az életnek nem kellene ennyire teherrel telinek lennie...Mi tesszük azzá.
Túl komolyan vesszük ,és nem tudunk spontánok lenni,nem akarunk a másiknak meglepetést okozni, vagy örömet.
Egyszerűnek kellene lennie mindennek, nem az a cél,hogy megkeserítsd az életét bárkinek is , az hogy te elvárj amíg ő láthatóan csak úgy létezik melletted,de a szeme nem tükröz semmit.
Észre kellene venni az illetőt aki ott ül veled szemben,s figyelni rá.
Figyelni a lélegzetét,az hogy mit mondd és mit érez irántad, ehelyett másnál keressük a boldogságot, mert új..mert két hétig kihívás míg megszerzed magadnak és aztán?
Aztán eltelik fél év kiismered,részben tudod mire mit reagál...utána megint ott van,hogy elvárás mit csinálhatna jobban ahelyett,hogy csak szeretnétek egymást.
Egyszerűen félünk szeretni, meglépni azokat a dolgokat amik bennünk vannak mert félünk elveszítjük,félünk megkérdezni azokat a dolgokat amik érdekelnek, azok a bizonyos "miért?"-ek.
