Régóta már nem öntöttem írásba az ami nyomott, vagy éppen csak liba bőrt csalt a testemre.
Nemrégiben találtam egy olyan könyvet amibe bele szerettem, és fél perce találtam egy olyan zenét amitől liba bőrös lettem és azt gondoltam ideje írni, és ki adni azt amit eddig nehéz volt.
Eltelt megint egy nyár, és szeptembertől minden új lett,új emberek új környezet, új lehetőség egy megismerkedésre. Olyan dolgok történtek eddig vagyis..ebben az egy kettő hónapban amit néha nehéz is csak elviselni nem hogy megérteni mit miért.
Lassan de biztosan átfutnak az emlékek az ember agyán és az olyan ünnepekkor nagyon nagy annak hiánya.
Rájövünk,hogy az ami a hiányt okozza sosincs többet, de elviseljük évekig, próbálunk hozzá szokni.
Mikor a falon az a kis mosolygós fotót meglátja az ember,csak sóhajt és azokra a mosolygós pillanatokra gondol lehetett volna másképp. De nem történt másképp, de egy dolgot meg lehetne tanulni ezekből azt a mélyről feltörő sóhajt amit sosem tudunk még egyszer kiadni magunkból, akkor egy kis arab elveszik belőlünk ? Szoktam gondolni ilyenkor magamba.
Pár nap és pár hét múlva kezembe akadt az a bizonyos könyv ami egy farkasról és egy lányról szól...
Na akkor az a bizonyos sóhaj kijött belőlem, és tudtam hogy az illető is érezni fogja ezt a sóhajt mert nem tudom honnan jött de még én is meglepődtem aféle létezik ilyen?! Létezett..
Ahogy mások mondják az okosok, a rossz után jön a jó, mintha a sors vagy az élet kompenzálná az aránylag rossz borzalmas napokat hihetetlen dolgokkal.. És mit tennél ? Bőgnék..Ordítanék..majd megint bőgnék.
Aztán kicsit dühös lennék, hogy miért ? De most kellett jönnie, és mint mindig lassan biztosan fordulunk be abba a bizonyos kanyarba, nehogy bárki is megsérüljön.
