Másfél éve, egy helyben állok és várok nyugtatva magamat,hogy igen ez majd halad valamerre.
Mások véleményére adva, magamat lerombolva legbelül csak reménykedem, csendben állok és várok,hogy történjen valami.
Oda adással mindig 100% ig teljes szívvel minden kifelé próbálom adni a jót,és az elvártakat, majd közben arra jövök rá egyik percről a másikra... Akkor mikor jövök én ?
Mikor fog nekem valaki örömet szerezni ?
Mikor fogja bárki is az én dolgaimat beindítani,hogy ne egymagam küzdjek meg a dolgokkal ?
Nehéz elhinni azt,hogy igen az én dolgaim is haladnak miközben én másfél éve egy helyben állok,és várok..
Talán felkellene adni,és saját életemet terelgetni olyasmi felé ami biztos,határozott.
Szokták mondani feladni könnyebb mint megküzdeni vele.
Csak tudod mikor jön az érzés,hogy pár napja még örömmel és teljes odaadással vagy a dolgok felé,majd pár óra múlva ezt minden keresztbe vágja,és rá jössz hogy te túlságosan is odaadó vagy, fel áldoznám akár mindenemet is egy adott dologért,miközben más még a kisujját sem nyújtaná.
Ez borzalmas érzés.
