~ Dühös vagyok azért , hogy megint csak ez történik... és utálok most mindent. És igen rosszul esnek néha dolgok de túlélem. Túlélem azt is amit nem kellene szó nélkül hagyni. De köszönök mindent... ismét.
Majd egyszer el fog foglalni valaki egy egész fejezetet az életemben, de ennek most itt nincs jövője, hogy bárki bármit is mondhasson nekem őszintén. Mert az őszinteség mára már ó divattá vált, úgy mint rádiót hordani a vállon, és kardigánba járni az utcán, s úgy kinézni mintha most keltél volna fel az ágyból. S ez mind sem semleges hozzá állás azokhoz mik egykor divat volt. Mi egykor felfrissítette az emlékeinket akárhányszor csak magunkba szívtuk a levegő friss tavaszi illatát, hogy közeleg ismét egy ismeretlen, kibe majd beleöljük minden egyes percünk szeretetét, hogy kihasználjuk ennek a teljes mértékbeli dolgait, hogy akkor is fájdalmat okozzunk magunknak....De élvezzük.Élvezzük, hogy fáj  mintha direkt csinálnánk.Pedig csak csupán egy elmélet, de még is hasonlóságot élvezel benne ?Élvezed, hogy más is ugyan úgy gondolja mint te...De hisz csak játszottam nem vetted észre  ? Semmi komoly célom nem volt.Csak játszottam, s most már a játék sem volt vicces...Akkor sem volt csupán egy játék. Gyermeki énnek halmozott vágyai mit elkellet folyatni percekig majd még is feltört mint egy vulkán, hogy éreztessem egy idegennel igen tessék itt a  van tépd ki belőlem úgy sin már rá szükség. Ami egyszer össze tört had törjön még egyszer árthat neki már ? nem.

Ott egy ragasztó a táskámba, amolyan készenléti dologgá vált már, hogy ha fájó sebességgel kezd repedni gyorsan össze ragaszthassam. S ezt könnyelműséggel elviselem, hogy nem vetted komolyan. 

Tegyünk úgy mintha mind ketten csak játszottunk volna napokig akár órákig és a köztünk keletkezett melegség is valódi volt.. Valódi dolog amikor mindketten megbíztunk egy idegenben. Percek múlva is csak jól esett a közelség, s másnap már gyötrődve feküdtünk le, hogy mikor lesz a következő. Talán következőleg már a fal is lebomlik,s a ragasztó elenged mert felmelegszik...Vágyakozva szerette volna, hogy újra egész legyen mi eltört. Majd dicsekedve mesélhetjük el egy újabb áldozatnak " látod ?" egy újabb préda...De nem csak egy újabb volt, naivan hittük, hogy ez majd megváltoztat minket. De csak napokon belül jöttünk rá csupán ez csak kedély javító, mint a drog....órákig hat és csak akkor érzed magad jól. De ha már nincs érzed hiányát s kell még egy adag. újra és újra kell...Majd lassan elmegyünk egymás mellett, s úgy teszünk mintha csak barátok lennénk. De mikor közelembe vagy érzem, hogy melegszik, forrósodik a vágy, hogy együtt lehessünk.
De mind ez csak játék, egy játék melyben mindketten hazudunk csak, hogy ne lehessünk boldogok és a fal meg maradjon, s törötten éljünk tovább míg végleg boldogtalanság mélyébe sodorjuk magunkat. 

Lehet megoldás, lehet nem...Lehet elméleteket szőni igazakat, hamisakat, kegyes hazugságokat vágni a másik fejéhez csak, hogy szeressen , elhiggye, hogy kell..Kell mert már droggá vált a hiánya.

~ semmi sem tökéletes, és semmi sem megy percről percre. De a türelem nagy nehézsége az embernek...
Van hol órákat kell várni egyetlen kis vizsgálatért, olyankor tudunk várni. De máskor már pár perc után meg esz az őrület határa, hogy mikor jön már az amire oly sokat kell várni.

légy a mézédes szavaimból, szüless meg mit szívem kíván.
Világot átkelni, csak hogy tudasd elmémmel, hogy halni vagy képes értem, hogy mindent mit tettél csak szavaim hazugságának kinemmondott vágyai...

mi újra teremt mindent, mi csak akkor leszünk, ha a világ össze ér,hol a szív csupán egy elhagyatott játszótér, lelketlen játszadozokkal. S hol a végtelen egy percnek tűnik majd...

miért ne ?

Csak mondj kéz szót, mi hazugsággal van teli. Csak ígérj olyat mit más sosem merne.
Tégy olyat mit hihetetlennek hiszek, majd beléd szeretek tőle.
Hozd le nekem a csillagokat ígérj égbe emelő dolgokat.
Gyere el oda velem merre senki sem jár, csak a szerelmesek.
Szerelmesek leszünk, és elmondjuk egymásnak a világot, azt a kis világot majd mit csak mi ketten érthetünk.
Csak mi ketten leszünk percről percre órákon át, s új dolgokat fedezünk fel egymásban mint régen a nagy hajós felfedezők iránytűvel.
Majd kézen fogva sétálunk, és elhitetjük magunkkal, hogy ez örökké fog tartani.
Minden félét tenni fogunk mit egy perc múlva megbánunk és mosolyogva nézünk egymás szemébe.

Hónapok múlva elkezdjük érezni ,hogy nincsen szabadságunk... Minden percben hiányoznak a magányos percek, és elkezdünk kételkedni abban, hogy ez így jó...Hogy jobb-e a magány mint együtt lenni valakivel ?
De rákel jönnünk, ez csak egy zökkenő a szerelmünkben mi majd lenyugszik.
Tovább leszünk együtt mint máskor...mondtam és lassan elkezdtem hinni neki, megbízni benne...