Majdnem tökéletes minden. Majdnem elfogadtuk azt, hogy tovább nem lehet...S halkan beletörődtünk szívünk zajos ordításába.
Majdnem hittük, hogy egész esz, hogy majd kézen fogsz és elvezetsz innen.
Máskor szólj előre,hogy hosszú lesz az út és fáradtan fogunk egymásra nézni.
Teli vággyal és kíváncsisággal indultam neki, hogy majd ott más lesz. Máskor más helyen elhiszem neked,hogy  hol a hegyek havasak nyáron is ott forróság van, hol minden kiszáradt és nehézkes az mind könnyű mint a pihe.
Kudarcokat éltünk meg együtt és fogunk is. Nyelveket tanultunk és hadonászva kézzel lábbal magyaráztunk el mit szeretnénk a boltba. S akkor jött a fura érzés. A haza fele út. Vissza kell menni pár nap elteltével,hogy vissza vágyakozhassunk. Vissza fog húzni a szívünk pár napig, és azt kívánom bárcsak megint ott lehetnénk, hol csak a jelen van és semmi más. Lassan összepakoltunk, de előtte még kiültünk megnézni az ottani naplementét hátha ott máshogy nyugszik le mint itthon. Itthon mindig megfigyeltük hogy kel fel hogy nyugszik le.Hangosan köszöntöttük. De ott csak némán ültünk és vártuk, hogy szépen lassan eltűnjön a horizontról.
Lassan szemünk elől veszítettük, mindketten hátradőlve a harmatos fűben bámultuk a csillagokat.
Majd lassan egymás felé pillantottunk és mindketten vettünk egy mély levegőt.
Egy cseppnyi boldogságot láthatott a szemembe melyből könnycsepp lett...Lehullott a karjára, szorosan magához ölelt és azt mondta. " Máskor gondold meg jössz-e"
Evvel mindent elmondott. Ő sokszor tapasztalta a vissza vágyódást, és tudta mivel jár.Elszakadással, fájdalommal, reménnyel, hogy majd vissza térhetek egyszer oda.
De most vannak terveim, és ebben segített.
Vágyódással erősítjük az álmainkat.