Nagy regényeket nem is lehetne írni,csak pillanatokat.
Azokat az első pillanatokat, a hangot, azt a bizonyos hangot ami azt mondja "szia! én már itt vagyok"..
azok az első pillanatok. Sok olyan kis pillanat van amit az ember nem nagyon tudna fel fogni józan ésszel, még is meg próbálja. Egy kedves szó amitől az ember fellegekben érzi magát,reménykedve hogy ez sosem múlik el..Csendes sóhajtásokkal elmondani a másiknak a boldogságot, de ő csak sóhajtást hallja ami olyan mélyről jön amilyen mélyről csak tud.
nehéz meg fogalmazni mit is érez ilyenkor az ember, egy maroknyi vattacukor felhőt némi édes kis boldogsággal. Amikor az ember csak azt kívánja,hogy azt két szempárt még sokszor maga előtt lássa,hogy érezhesse az illatát,hogy érezhesse hogy mellette van,hogy vele él.
Ezt nehéz meg fogalmazni,nehéz el mondani mert mindig csak a félelem,hogy ő mit gondol.
Egyszerűen meg fogalmazva KELL ! Kell az a párás levegő,az a sötétség és az a pillanat mikor megáll minden a levegőben, egyszerűen kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése