★

★

Sötét volt...nem láttam semmit.lassan oda vánszorogtam fél álomba,az ágyam végébe,és felkapcsoltam a lámpámat...

De persze ez is ilyenkor ég ki hát mikor máskor mint egy éjszaka közepén..

De lassan a szemem hozzá szokott a sötéthez.

Láttam,hogy valaki ott ül az ágyam mellettem és csak bámúl..

Sikítani akartam de nem tettem mert nem közeledett csak bámult.

Meg kérdeztem halkan,hogy ki az.Nem szerettem volna felébreszteni a többi alvó embert....

Aztán csak annyit láttam,hogy ki megy a teraszra és meg áll és felfele néz.

Erőt vettem az álmosságomon és felvettem a pulóveremet és a zoknimat...

Kimentem a teraszra és megkérdeztem még egyszer ki vagy?

Mondja számodra nem fontos...ismersz csak el felejtettél.

Ezt furcsálltam mivel soha életemben nem láttam.

Aztán meg kérdeztem,hogy nem fázik?mondja nem ő már nem fázik...

Egy darabig csak némán álltunk ott majd felém közeledett én meg csak értetlenül pislogtam...

De a szívem nem bírta és egyre hangosabban vert..és meleg lett minden.

De én szinte csak reszkettem és lassan de biztosan hozzám ért..

Gyengéden mert látta,hogy rettegek...nem tudtam mit mondani,csak hagytam,hogy átöleljen.

És egyszer csak azt éreztem nem érzem az ölelését...mért nem?

Mint ha csak egy lágy szellő lenne.

Nagyon meg lepődtem...Mért nem érzem..Meg kért,hogy ne kérdezgessek semmit csak had öleljen át.

Nem is volt kedvem beszélgetni.Nem voltam kíváncsi,hogy mért csinálta.

Csak arra vágytam,hogy ne múljon el és soha többé ne menyen el.

Csak ... csak motyogtam.

Mondja igen...

De hisz honnan tudja mit szerettem volna kérdezni...

Ez után még furcsább lett minden..

Megfordult és elkezdett sírni...Zavaromban nem tudtam mit tenni...

mint egy gyámoltalan elhagyatott fiút láttam volna ott akinek az életét tönkre tette egy pillanat alatt valami..

Majd halkan azt mondja.. ne haragudjak.. ő mindent meg tett,hogy én élhessek.

Tágra nyílt a pupillám...

Én:miről beszélsz?

Tudod te nagyon jól...Csak még nem jöttél rá.

Minden nap itt vagy csak még nem fogtad fel.

De hát mit?

Kezdtem kétségbe esni...Lerogytam a földre és láttam,hogy sírok...de a könnyem nem esik le a földre ha nem ott marad a szemembe mint egy rabságban tartott vallomás...

Hangosan megkérdeztem miről beszélsz?

Mondja nézz magadra..

Magamra nézek és a takaró le esik rólam és a ruha is...És csak egy lelket látok és egy jelent éktelen embert.

Mondom nem ez nem lehet...hogy történhetett ez?

És akkor ki vagy te nekem?

Hát..szomorúan lehajtotta a fejét és ökölbe szorította az öklét.

Mi történt kértem már szinte zokogva..

MEGHALTÁL!

Ordította nekem oda.

De hát nem emlékszem..hogy lehetett...

Elütöttek.

Lassan kezdtem fel fogni a dolgot.

De hát mit keresek az ágyadban?

Nem tudsz el szakadni,és még nem fogtad fel,hogy meg haltál...

Lassan elment mellőlem...

Utána mennék de azt mondja.

Kérlek hagyj.meny el és fogadd el,hogy élnem kell.

Nem áll meg a világ.De tudod,hogy örökké szeretni foglak.

Én meg csak nézek mit sem értve...

Hát ennyi volt egy éjszaka alatt kiderült minden..

Majd egy hangos lövés...és összerogyva látom a földön...

Édes istenem mit tett...sikítanék de tudom,hogy senki sem hallaná meg.

Majd egy ember terem ott mellettem.

És ő az...Lassan megnyugszom..de mért tette??

Csak miattam?

ennyire szeret?

Igen.Mondja egy hang és átölel.

Ennyire..