A történet_

Szofi: nem is emlékszem már annyira az egészre..
hajnal volt és én még ki se nyitottam a szemem de már
rögtön azon jártak a gondolataim...

Dia: kimásztam az ágyból. még a nap sem bújt ki édes álmából
de a szemeim már vérvörs színben pompáztak a konnycseppektől.
olyan érzésem volt, hogy már  az egész egy porbahullot üres emlék.
tekintetem a földre meresztettem.
de a gondolataim zavarodottságát elnyomta a fapadló hangos csikorgása.
valaki közeledik felém.. a szivem dobbanása már lassacskán az eget verte.

Szofi: lélegzetet sem vettem már hát ha fel ismerem a zajt..
de egyre lasabban közeledet,halottam,hogy ráteszi a kezét a kilincsre és...
megfordult és elfutot..amilyen gyorsan csak tudtam ki ugrottam az ágyamból
oda rohantam az ajtóm elé és láttam,hogy csukódik a bejárati ajtó.

Dia: egypercig ottálltam némán a sokktol.
miután megpillantottam hogy otthagyott a földön heverni egy pecséttellezárt borítékot.
egyből felkaptam a kezembe és reménytől remegve feltörtem a gondosan lezárt levelet.
olyan volt mintha egy óra telt volna el a kibontásáig. de csupán néhány ócsak másodperc volt. 
azonban mikor megláttam a üres lapokat.csalódottságot éreztem a szivemben.
nemtudtam igazán magamsem mire számítottam.
de ennél többre. ezek csupán üres szavak, melyeket fehér ceruzával vettettek papirra

Szofi: Azt gondoltam valamit kéne írjak neki,hogy máskor ne hagyjon ott reményekkel...
ki mentem a konyhába és csináltam egy meleg teát.
Vissza mentem az ágyamba még alig láttam szinte az orromig az álmosságtol..
Pár másodpercig csak néztem a lapokat és gondolkoztam..majd meg fordítottam és egy rajz esett ki
a borítékból..
Egy fecske. Nagy érdeklődö és kicsit boldog szemekkel néztem,hogy ez a kedvenc madaram.
Honnan tudhatta? És miért rajzolta nekem?
Majd az író asztalom felé nyúltam és meg fogtam egy tollat.
El kezdtem le írni az érzéseimet:

Dia: lehetséges hogy ötszáz szó sem elég arra, hogy én mindezt kifejezzem.
az asztalfölött roskadozva ültem némán a temérdeknyi radírmorzsa közt.
már vagy harmadszorra kezdtem el újra írni.
de mindeddig egy szót sikerült belevésnem a papírba, mely elég öszintén hangzott.
és méltónak ahhoz hogy ott maradjon
szeretlek.
igen. ez az igazság. de szemedbe soha nem fogom tudni mondani.
és az egész papírrengeteg már csak a kukában landolt.

Szofi: sírva fakadtam és ledöltem az ágyamra.
Bekapcsoltam egy zenét és vártam a másnap reggelt..
Reggel arra ébredek,hogy valaki halkan ott áll az ajtó elött és azt
mondogatja most meg teszem most meg teszem..
Oda osonok halkan az ajtóhoz rá teszem a fülemet és hallom,hogy ott áll.
Hallom,hogy rá teszi a kilincsre a kezét és tétovázik...
Kicsit el mosolyodom és segítek neki,rá teszem akilincsre és óvatosan le nyomom..
Hallom,hogy egy nagy levegőt vesz és kifujja.

Dia: az ajtó széplassan elkezdett kinyilni. a szivünk ritmusa összefonódott.
már látom. látom a kezét. azt a remegő kezét ahogy a kilincset szorítja.
de mikor épp megpillanthattam volna a szemében a csillogást ahogy arcomra tekint.
megfordult. elakart rohanni innen.
ő ezt nem akarta. nem tudta hova rakni az érzéseit.
csupa kétségek közt senki nemtud igazán élni.
megfogtam a vállát és visszarántottam. nem tudtam volna elviselni hogy ha ismét magamra hagy..
át sem gondoltam igazán a tettem.
csak annyit tudtam biztosan, hogy nem maradhat így. muszáj változtatni.

Szofi: rengeteg érzés fogott el akkor..lassan le engedtem a kezemet a vállárol.
Megfordult és láttam a csillogást a szemébe..De nem mondott semmit.
Ott áltunk némán.
Óráknak tünt az egész pedig csak 1 röpke másodperc volt megfogott és magához húzot,és
átölelt..majd lassan el tolt magától és azt mondta még vissza jövök.
Ott áltam csalódotta,boldogan..
Azt se tudtam mit érzek le ültem az ágyamra és csak néztem..Nem tudtam fel fogni az eseméyneket.
Tegnap még azt mondtam fel adom...fel adom a reményt.
De ma reggel már minden érzés ami bennem volt már nincs bennem..

Dia: Két ember vitatkozik bennem. Az egyik a szeretettférfi felé húz, aki lassan imádatom tárgyává alakult.
mégis annyi keserűséget okozott nekem, de mind ezek ellenére én még mindig tisztaszívből szeretem és
úgy vélem ez soha nem is fog megváltozni. De van egy részem, aki aztmondja menekülj, fuss. félek összeroskadok.
de ahányszor kimondom a remény szót. annyiszor ébrend bennem újra a szerelem hanyatló tüzének lángja.
Nem bírom. ki kell mozdulnom ebből a házból. az ajtó felé rohantam és elkezdtem futni.
futni arra a helyre ahol előszőr találkoztunk.
ott vártam őt tétlenül, remélve hogy újra érezhetem az ölellését.


Szofi: ...ott ültem és reménykedtem. Órákig vártam és nem jött.
Értem már miért mondta azt,hogy még vissza fog jönni...
Amikor bele szeretsz a kezébe adod,hogy össze törje a szívedet de azt is meg adod neki
hogy játszahsson veled..De még is minnél több keserűséget okozott nekem annál jobban szerettem.