~Mikor azt mondják ne add fel..Te akkor fel adod
~Mikor azt mondják ne add fel akkor állsz talpra
~Mikor azt mondják utálj akkor szereted igazán
És akkor azt mondom hagyjon mindenki békén
BOLDOG AKAROK LENNI!
De akkor hirtelen mindig jön valaki aki fel dúlja az érzéseimet,aki hiányozhat,akire mindig gondolhatok,aztán rá jövök kit is akarok be csapni?Fogalma sincs a létezésemről,nem is ismer..Ki mondta,hogy nem ismer?..azt hittem ismerem és ő is engem.De nem. Ő nem ismeri az érzéseim,és én sem vagyok vele tisztában mit is szeretne tőlem.
Fel adom,és várok..mást nem igazán lehet ilyenkor tenni igaz?
~Aki azt mondta,hogy szeret és még sem keres,nem érdeklődik utánad komolyan gondolta? szerintem nem.
Ha igazán fontos vagy másik ember számára aki azt hajtogatja,vagy azt érezteti,hogy fontos vagy számára..de egyre ritkábban beszélgettek és azt érzed el veszíted még a barátságát is. Az még jobban fáj mint ha észre sem veszi az érzelmeidet. Azt mondják azok az emberek nem érdemlik meg a könnyeidet akik már sebhelyt hagytak a szívedbe..De még is azokat szeretjük tiszta szívünkből. Ha azt mondom én akkor is el fogom felejteni még többet jár a fejembe..Kicsit kesze kusza most ez az egész,semmi össze függés.
Eléggé sok minden kavarog bennem és nem tudom össze szedni őket,de már le szerettem volna írni..De egyszerűen ha meg fogalmaznám ezt a pár hetet,akkor azt mondanám,Lélek potló város Szóval..El kezdeném előröl ezt az egészet,csak akkor megint más lenne.
~Kérdeztem sok ember,hogy mit lehet ilyenkor tenni..Azt mondák másszak ki ebből mert csak én szívom meg.
Szerintem is ki kell..Nem fogom keresni,és ha tényleg olyan fontos vagyok neki akkor majd keres..Ha nem akkor majd talán én fogom.
De meg fordult a fejembe,hogy így ami köztünk van most az el veszne és nem szeretném. Akármennyire is furcsák az érzéseim és nem tudom mit csináljak velük...Nekem fontos nagyon.
Kicsit másképp..Egyik nap el mentünk barátokkal egy kicsi helyre.
Ott rá jöttem,hogy szerencsés vagyok,hogy ismerem őket. Hogy még midig meg tudok róluk valami ujjat és tudnak mosolyt csalni az arcomra,kaptam rengeteg ölelést...Egy rég nem látott barátomtól. Nevettem olyan vicceken és hülyeségeken ami már másnak nem volt vicces,de még is a földig röhögtem magam. Ritka pillanatok egyike amikor annyira röhögök,hogy nem kapok levegőt.És akkor jöttem rá nekem szükségem van ilyen kis kitérőkre a hétköznapokból,és az ember nem attól lesz igazán boldog ha ott van mellette valaki,ha nem a barátai irtózatosan nagy szeretetétől.
Lehet,hogy ott van melletted valaki,de ő bármikor el hagyhat..és azt mondja ennyi volt. De a barát az aki minden percben ott van és keres téged,hogy ha egy napig nem talál. Aki akkor is megölel ha épp nem kérted..Aki mikor vesztésre állsz és az arcodba nevet,hogy milyen béna vagy,és te akkor még jobban nyerni szeretnél. az aki meg mondja mit tegyél és elmondhassa neked mit kellet volna jobban csinálni. És el mondhatod neki a legféltettebb titkaidat. Ez a barátság,és szerintem ezt semmi sem pótolhatja. Hálás vagyok,hogy vannak mellettem ilyen emberek. És néha akármennyire is egyedül érzem magam..mindig ott van mellettem valaki..
Hát ez nem lett éppen egy szokványos...De azt hiszem így záróm ezt az évet.Szeretném máshogy az új évet el kezdeni (:
