Minden egyes embernek mást mutatunk meg magunkból.
Mindenki mást ismer belőlünk.
Majd pár hónap múlva elhitetjük a másikkal,hogy mennyit jelent számunkra, hogy ő ismer a legjobban...
Miközben semmit sem tud rólam, semmit az ég világon.
Valakit hidegen hagy egy mondat, bennem néha egy egész világot dönt össze.
Másban egy kedves szó , nem változtat meg semmit meg köszöni a kedvességet és tovább áll.
Bennem egy kedves szó felmelegít belül és elkezdek érezni...újra.
Elkezdem érezni,hogy élek, akkor is ha percek múlva ez az érzés elmúlik.
Elmúlik mert nincs ki megértse miért is érzek ezerszer mélyebben mint más, és hogy mennyi erőt jelent ezt
eltűrni. csitítanom kell az érzéseim,hogy ne száguldozzon mint egy vonat.
Túlságosan is kötődni valamihez, egy furcsa szokáshoz...Kis idő múlva csak rossz kedvet okoz.
Azért mert a hiány sosem volt kellemes dolog. Igen....Az emlékek egy idő után meg szépülnek, és rájövünk miért oly kedvesek nekünk azok az emlékek.
Amikor növésben vagyunk semmit sem értünk. Miért is értenénk ? ezerszer fogok még csalódni.
Csalódást hinni de közben hazudtak, hazudtak,hogy megkíméljenek a hiány érzésétől, hogy ők úgy is elmennek mellőlem. Hogy nekem így jobb lesz higgyem el.
És én még is két kézzel ellenkezek...Csak, hogy tudjak vele beszélgetni, hogy érezhetném a közelségét.
Ehelyett csak a távolodást látom.