Sokáig nem értettem az emberek miért hullanak szanaszét egy egy kisebb nagyobb össze kapástól, miért ing meg bennük az az eddig biztosan álló dolog. Ezt olyan ember okozza, akit nagyon fontosnak és még annál is elmondhatatlanabbul közel éreztünk magunkhoz.
Mindig van egy kívül álló aki ezt a történetet tudja,ő jobban látja azt amit te a kötődéstől sosem vennél észre. Ez a kívül álló lassan elkezd valamiféle kötődést érezni, de sosem fogja megtudni az aki iránt ezt érzi, majd lassacskán telik az idő és minden megváltozik valami miatt...Nehéz bárhol is kifejezni azokat az érzéseket vagy dühösséget amit bent érzel, nem is dühös vagy csak csalódott, hogy nem lehet adni rá esélyt arra, hogy személyesen is el mondhasd amit szeretnél. Ahogy egyszer hallottam, egy ember hogy össze rakja magát el kell vonulni magába, tisztáznia azt amit valójában szeretne majd rájön egy kettő dologra mit vesztett el, és milyen új dolgok jöttek helyette.
Eközben a dolgok mennek tovább, és lehet hogy a kívül álló nem kívül álló lesz, lehet hogy egy idegen akit régen kicsit közel érzett magához..Egy olyan akihez vidám pillanatok fűződnek de nem mindig boldogak, persze mit nevezünk boldog pillanatnak ?
Amikor kezünkbe foglyuk az érettségi papírunkat vagy az első autónk kulcsát ? Vagy azt amikor beülsz abba az autóba, hangosan zenét hallgatsz és elindulsz le vidékre , vagy csak felülsz egy ház tetőre és olvasol egy könyvet közben örülsz, hogy el szakadtál a kötődéstől... sosem fogalmazták meg eléggé a boldogságot, sosem éreztették az emberrel mi is az. Minden ember csak kis korába értékeli a boldogságot ! Aztán..eljön amikor meg ismerjük az új érzéseket, hogy fájnak és még jobban fognak fájni ha gondolkozunk rajta.
Nap mint nap azt látni, hogy az emberek már nem bíznak meg annyira a másikban, és ha az egyik fél sérül a másik már nem is keresi, és olyan gondolatok keringenek a másikba vagy érzelmek amiket nem tudna el mondani vagy leírni, vagy talán elmondani könnyebb lenne mint leírni...Mert a fejünkben mindig annyira egyszerű és egyenes. De mikor ki ejtünk egy szót is annak olyan erős hatása van, pedig a fejünkben lágy volt.
Aztán a második fele, mindig őszinte szeretne lenni és mindenki légy őszinte...
Azt  mindenki értékeli, attól függ milyen őszinteség ? Milyen helyzetben kell őszintének lenni ? Mikor mondhatjuk el az érzéseinknek a felét és mikor az egészet ? Vajon a másik fél hogy érzi majd utána ? Ezeken mind napokat rágódunk kívül állóként...
Mindig meg húzzuk magunknak azt a bizonyos határt,hogy innen netovább. Mikor már megittunk 6 bögre kakaót egy nap de még mindig szükségünk lenne arra 7-dik bögre kakaóra, mert szeretjük és mindig jó meg fogni azt a hatalmas bögrét.
Azt hiszem, az érzelmeknek így sosem lehet határt szabni mint egy bögre kakaónál, sokkal több kell..Kell akarat erő, és egy olyan szerkentyű ami megakadályozza, hogy gondolkodj bármin is. Na ez sosem lehetséges, amint ki mond valamit mi úgyis elkezdünk ezer meg ezer felé kombinálni, aztán mindig valahogy "jó hagyjuk" mondat lesz a végén,
ilyenkor a legtöbb ember vagy ki vágná a laptopját az ablakon vagy csak simán oda menne az illetőhöz és fejbe vágná egy párnával..vagy elvenné a kakaóját és meginná helyette.
Ez után napokig hallgatás van, és az egyik reméli hogy majd ír és keresni fogja, majd úgy lesz mint régen ! Mást nem biztos, hogy lehet tenni, vagy addig isszuk a kakaót amíg rá nem jövünk a boldogság pontos fogalmára, és különféle boldogságot pótló tevékenységekre, eltelnek a hetek aztán a kakaó is fogyóban van... Majd rá jön a kívül álló és elmondja vagy sem, össze szedi minden tapasztalatát ír egy könyvet, sok kérdésre válaszol, majd megvalósítja az álmait.