Ha valaki meg kérdezné tőlem, voltam - e már valaha boldog,s voltam e már szomorú.
Azt mondanám szomorú már voltam, igazán boldog talán voltam...
Nem igazán tudjuk értékelni a mai világban a kis apróságokat,rohanunk félünk ki próbálni új dolgokat. Félünk a másik ember véleményétől,egy közösség véleményétől ami körül vesz minket.
Egyszerűen élünk a megszokott napjainkba,talán a megszokott kávézónk helyett választunk egy másikat, csak mert a törzs helyünk renoválás alatt áll.
Magamnak, igazán tudom bizonyítani,de igen is meg csinálom,de hónapok óta áll egy helyben.
Valaki azt mondta nekem túl sokat vállalok fel másokból,túlságosan is meg akarom oldani az ő problémájukat, szinte ez már automatikussá vált.
Amikor se nekem se másnak nem lenne ez kötelessége.
Arra tanítanak,hogy ne féljünk kifejezni azt ami boldoggá tesz minket,ha egyszerűen fel akarok mászni Budaörs legmagasabb hegyére az autópálya mellett,felmászok !
És az az érzés ami ott fenn elkap azt nem tudom megfogalmazni.
Amikor tudod,hogy lassan le kell menj,mert sötétedik,s majd nem látsz semmit,de még maradsz.
Megvárod az utolsó napsugarakat amíg eltűnnek, egyértelműen akkor eltölt valami kellemes semleges érzés,ami ritka az életedben, arra vágyik minden kis porcikád,hogy minden nap fel menj,megvárd az utolsó napsugarakat majd le gyere,csak hogy érezhesd ezt a szabadságot.
Kevesen érezzük magunkat szabadnak, sokan azért költöznek el otthonról,hogy önállóak lehessenek,igazából egy idő után bezárva érezzük magunkat abba a "mókus kerékbe" amibe belekényszerítjük magunkat. Félünk változtatni a megszokott dolgainkon,s kényszeresen ragaszkodunk. Biztos elkapott már az az érzés,mikor eltelt 4 év az érettségi után, és megtalálod az általános iskolás füzetedet...Ki kellene dobni, aztán 3 óra múlva azt veszed észre még mindig ott ülsz a sarokban és nézed,végül vissza rakod a polcra.
Pont így vagyunk talán a boldogság kérdéssel, kényszeresen törekszünk arra,hogy a munkahelyen,családban,párkapcsolatban tökéletesek legyünk a másik számára.
Ha az elismerést megkapjuk,látjuk hogy a másiknak örömet szereztünk akkor érezzük igazán fontosnak magunkat, folyton csak boldoggá akarjuk tenni a másikat.í
De közben mi nem is vagyunk boldogok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése