2011. december 20., kedd

~ Farkas szív



~ Ha szeretném minden percbe szerethetne valaki, ha szerethetnének, minden boldog lenne. 
Minden percben valaki más hagyna ott bennem egy kis részt.
Egy kis részt majd mi megváltoztat. Megváltoztat minden percben, összerak és szét szed.
Szét hullok darabjaimra mikor vele beszélgetek. Szeressem vagy gyűlöljem azt a pillanatot mikor azt mondja szeret ? Szeressem azt a pillanatot mikor gyűlöl, hogy megtanít arra, hogy fájjon a szerelem.
Szerelem mely csak vele teljesedett be, de eldobott percről percre.
Percről percre nem változott azóta semmi. Semmi sem ugyan az mint rég, sötét vadászból én lettem üldözött vad.
Vad mely fél...Mikor a hold felkel én fogok ülni alatta és bárcsak azt mondhatnám szeretlek.
Boldogság mely idővel sötétségbe sodor.
 Hogy szerettem őt, magamnak akartam, érezzem a teste melegét, suttogjam halkan, hogy kellesz !

Mára már csak a sivár valóság van előttem. Nélküled. Szeretném újra...Szeretném vissza kapni azt aki voltam azelőtt.
Lassan fel kell, hogy keljek, hisz nagyon sok esély van... Sok próbálkozás, mi lehet olyan dolgokba sodor miért áldozattal tartozom majd az alvilágnak.
De akkor tudom milyen üldözött vadnak lenni, órákig futni a sötét mélységes szürke erdőbe, hogy éljek !
Fussak amíg csak testem ,  s lábam bírja !
De egyszer leszek még vadász. Más szemmel nézek majd fent oda rád...Akkor tudni fogom. 
Nincs mit vesztenem ! 
Nincs mit vesztenem, hisz lelkem már veszett. Lelkem kit oda adtam másnak, kezébe adtam boldogságom, s lelkem bizalmát...Bizalmát, hogy össze törhesse , vagy ápolja.
De...Eldobta egy perc alatt. Csak egy perc volt.
Fájdalmas hosszas perc...
Hosszas perceken át szenvedni a vas csapda fájdalmaitól, mi megfogott s most mozgás képtelenné tett,ott feküdt vértől fürödve, vassal a lábán halvány szemekkel miben már csak a lélek éltette a szív dobbanásait...Látta azt ki legyőzte !
Egy férfi . Egy erős férfi kitől a mosoly is fájdalmat okozott.
Szívem egyre csak lassult, de közeledett felém.
Mozdulni nem tudtam, de szárnyaim mintha levágták volna, s mozdulni nem voltam képes. Fel kell húzzam magam, talpra kell állnom, hogy meg mutassam mi rég voltam ! El tudom engedni magamtól őt ! Elengedni azt ki ezt okozta. Ott állt fölöttem s most hozzám fordult, mélységes magabiztos léptei mintha most jött volna az alvilágból. Le ereszkedett...Majd lassan láncaimhoz nyúlt, látta, hogy csapdája fogott.
Elenged vagy itt hagy, hogy érezzem fel adom. 
Hevesen vert szívem, ziháltam mintha kilométereket futottam volna előle, de itt fekszem tehetetlenül, levadászva...Lehajtottam fejem, s vártam a pillanatot. Bűnöm következményét.
Hogy múltam megértsem. Perceken belül szerte fog oszlani ennek halvány reménysége. Ott volt velem szembe, láttam szemeit, mély világoskék volt. Arcomhoz érintette kezét lassan láncaimhoz tapintotta . Előrántotta kését, s a csapda zárába ütötte. Abban a pillanatban ordítottam a fájdalomtól , csontjaimból vér fojt  s éreztem... Hallottam sóhaját !
Menj... 
Soha többet ne lássalak.
Hozzám szólt ?
Soha többet nem akarom hallani a lépteid, érezni mit érzel !
Menj...
S arcáról hullottak könnyei.
Egy vadász..nem... egy nő.
kit mindennap ott hagytam, mert más kellett. Szeme egyre szomorúbb lett. Ő volt az üldözött.
Kit érzelmeim köré csavartam, s játszottam vele... nem vettem észre. Még akkor sem mikor ordítva kiáltott utánam.
Életemben nem éreztem ezt...Fájdalmat okozni,olyannak kit szeretek, hogy elengedtem.
Tűnj el ! Ordított rám 
Próbáltam felállni, de  csak haszontalanul , szánalmasan nyöszörögtem a fájdalomtól. Ott feküdtem...
Hozzám hajolt s megcsókolt.
Láttam, hogy még azóta sír...Szemei vörösek voltak , zaklatottak.
Felemelt, s azt mondta : Tűnj el ! 
Mert meggondolom magam. !
Egyre jobban zokogott.
Minden erőmet össze szedtem s felálltam !
Hozzá sétáltam. Magamhoz húztam, hogy érezzem velem van.
Hogy érezhessem velem marad, nem hagyhatom még egyszer itt.
Miatta hagytam el, hogy jobb legyen..neki.
Hogy ne fájjon !
Boldog legyen nélkülem.
De látom nélkülem csak össze omlott. hozzám fordult s puskáját mellkasomhoz nyomta.
Tűnj el ! ordította még egyszer zokogva.
Szemem elsötétült s lelkem minden becsületét félre téve magamhoz szorítottam még egyszer.
Ellökött.
Vadállattá váltam, s neki estem. Annak kit minden erőmből szerettem. Most pedig ő dob el.
Ott fekszem s csak sötétséget látom...Mellkasomra nézek ömlik belőle a vér. Majd éreztem...Éreztem mit okoztam éveken át.

Nincsenek megjegyzések: