~  Lassan fel kelt a nap, és én még mindig ott ültem az ágyba bámulva magam elé.
Semmit sem éreztem. Esetleg fájna, vagy szomorú lennék. De tudom, hogy még ott van bennem az, hogy kötelességem nem érezni semmit sem.
De mikor már annyira rosz ez az egész, hogy azt sem tudom ki vagyok, akkor el gondolkozom nekem kell boldognak lennem vagy másnak ? Kinek kell jól lennie nekem vagy másnak.
Kinek a boldogsága számít ?
Miért kínzom magam olyannal amit én sem szeretnék. És miért nem teszek az ellen, hogy a messzib dolgok közelebb kerüljenek hozzám ?
Félek a változástól. Félek, hogy akkor minden megváltozik körülöttem és akik most mellettem vannak el hagynak. Félek attól, hogy nem én leszek ott...Nem olyan leszek amilyen most vagyok.
Könyebb ebben a helyzetben meg maradni örökké mint változatni azon amit még jobban szeretném, hogy ott boldog lehessek kilóméterekre innen.

Azt hiszem lassan fel kéne tápászkodjak az ágyról...Körülöttem minden úgy nézett ki mint valami művészies bomba robbanás. Fel kell álnom innen és túl lenni az egészen. Ennél lehet roszabb is ha már az elején le akadunk ilyen dolgoknál egyre jobban érzékenyek leszünk és nem fogjuk ki bírni a hétköznapi dolgoknak a keserű ízét se.
Így ami elmúl annak el kell múlnia .Ami fontos az mellettünk marad.
Semmi sem lesz ugyan olyan. Főleg nem lesz mindig ugyan olyan akkor ha változtatsz, és a sarkadra állsz azért, hogy te boldog legyél. De ha mindig csak mással fogllakozol nem biztos, hogy boldog leszel.
Az a sok titok amit minden nap rád rak a külvilág egy idő után nagy teherré válik. A kötelezetség, hogy ezt és ezt kell csinálni lassan az őrületbe fog kergetni, ha nem vátoztatsz .

Minden gondolatom csak azon jár...Féljek azújtól, vagy merjek változtatni. Változtatás még jobban fog fájni ?
Igen....Lehet, hogy fájni fog. Ócska holmikat sem tartogatunk csak azért mert jó emlék fűződik hozzá.
Nem fog vissza jönni, sem most sem holnap...
Egyszer minden elmúlik, és neked akkor is fel