A moment

Vannak azok a bizonyos szavak,gondolatok amit nem mondasz el neki mikor mellette fekszel.
Arra vársz,hogy mikor tudod el mondani neki mennyi minden zajlik is le benned,de nem mered ki mondani,nem mered,nem is tudod miért nem mondod ki,de minden percben ki jönne a szádon az az egy szó,hogy minden egyes pillanatba újra és újra belé szeretsz,hogy te vagy neki az a kis fekete pont egy festmény közepén ami mindenkit meg babonáz,de csendben maradsz és csak vársz...
Pillanatokon belül már csak a szuszogást hallod és a mély levegőt,és te még mindig csak a plafont bámulod majd halkan oda bújsz hozzá, pillanatokon belül mintha eggyé válnál egyszerre veszed vele a levegőt még ha kellemetlen is kissé,de együtt vagytok a nagy sötétségben,megnyugtat az a csend az összhang ha ezt így nevezik,nem félsz attól hogy egyedül maradsz,mert ez egy olyan biztos dolog mint " fogpiszkáló egy beton kockába " .

Tanács féleség..

Nem is tudom hol kezdjem el a gondolataim,mert mindig most is pont ugyan annyira szeretném le írni ami ki kívánkozik,de nehéz pontosan el mondani, szavakba írni itt a gondolataimat.
Sokszor van a fejembe az elmúlt évek,és mit miért történtek miért mentek el mellőlünk olyan emberek akikről mindig azt hittük mindig ott lesznek mellettünk és mint a kis gyerekek azt hittük ők halhatatlanok.
Aztán idővel felnőttünk és miután elvesztettünk valakit, fel sem tudjuk fogni azt a görcsösen sokkos állapotot és szomorúságot ami akkor volt. Szokták mondani,hogy évek múlva jobb lesz minden és majd mosolyogva gondolsz vissza azokra a pillanatokra,ezt általában mindig csak azon az egy emberen múlik aki ezt át élte...Az,hogy azt akit el vesztett mennyire állt közel hozzá.
Jó két év múlva azt mondhatom,nem változott semmit ez az érzés.
Még mindig csak az a töménytelen mennyiségű űr tátong bennem,és hiány.
Az a hiány,hogy fel hívnám,hogy el mondjam és tanácsot kérjek,az hogy fél perc múlva rá jövök ez lehetetlen. Sok mindenhez kell lelki erő,és az,hogy tudjuk viselni ezeket tudjunk velük élni,és tudjunk meg tűrni..Sokan fel adják,mástól várják a megoldást.
Kérdem én,miért mindenki mástól várja a megoldást ? Az élet sajnos nem egy befőttes üveg amit más is ki tud nyitni mert te el felejtetted a jól bevált késsel való kinyitási technikát.
Túl sokszor szoktam mostanság el mondani,hogy lehet mástól tanácsot kérni,de igazán csak mindig rajtad múlik mennyire ásod magad mélyre ezekben a dolgokban. Sosem az számít igazán más mit mond segítség kép. Jó de valamennyire sajnos az is számít mert befolyásolhatóak vagyunk 50%-ban. De a másik 50% az a szívünk eszünk vagy éppen a két kezünkön múlik,hogy elég erősek vagyunk-e ahhoz a befőttes üveg kinyitásához vagy sem. Mennyire vagyunk képesek össze szorítani a szívünket majd azt mondani magunknak ez is menni fog !  Ha meg túl élted ezt is,akkor lehet új akadályokat keresni,amik újabb gyötrelmes lekváros üvegek kinyitására kényszerít. Egy szóval nem tudom hogy fog végződni ez az új év, és hogyan fog el kezdődni de így előre csak annyit tudok mondani,írni,javasolni..Tényleg csak rajtunk múlik az egész.

#102

Nem lehet megmagyarázni miért érez az ember olyan reménytelenül naivan és őszintén, mintha ezen múlna a boldogsága, mert sajnos ezen múlik .

Lassan 2 éve..

Mindig is ott fog motoszkálni.
És mindig is elfogja vinni a gondolataidat más irányba.
Mindig is ott lesz az az érzés,hogy tehetted volna másképp akkor, de nem tetted.
És az is ott lesz,hogy évek múlva is emlékezni fogsz arra az egy percre, arra az egyetlen egyre.
Aztán rá fogsz jönni,hogy mást úgy sem tehettél volna, mert nem voltál rá képes,vagy alkalmas.
Csak az érzések maradnak meg az emberben,vagy az akkor elhangzott szavak, vagy a tettek..
De sosem marad meg az az egy pillanat düh-e vagy szeretete vagy éppen az illata.
A dolgokat sokkal közelebbinek éreznénk magunkhoz ha ezek is meg maradnának,nem tudnánk azt mondani "kár,hogy elmúlt". Akkor ott maradna velünk örökre,persze ezt most jelenleg csak jó dolgokra értem, nem is a rossz dolgokra,azokat mindenki távol akarja magától tudni.
Sokaknak és még nekem is nehéz megfogalmazni ezeket a dolgokat, nem kimondani de még is érzékeltetni,hogy mennyire nagy és mély nyomot hagy bennem ez az egész..Hiába mondanám írnám csak le akkor is ott lenne. Aztán csak az évek telnek el és múlnak el az emlékek,gondolatok és az a két nap borzalom,hogy legyen vége és sajnos vége lett örökké.
Azok a bizonyos kis motoszkáló dolgokat folyton elnyomni és nem hangoztatni ez lett a mai emberből egy egyhangú sík egyenes monoton és kemény dolog,amit meg sem lehet fogni.
Közelebb kerülni ehhez az egyhangúsághoz és ki színezni vagy meg próbálni ki színezni borzalmas nagy harc.
Vagy aféle küzdelem,hogy de akkor is ott akar lenni mellette és azért is eltünteti azt az egyhangúságot a szeméből.
Sokak szerint a szem sok mindent el tud mondani, még azt is amit az ember nem mond el.
Ha két ember eléggé egymásra van hangolva akkor a némaság is mosolyt csal az ember arcára.
Akkor jön az a kis motoszkáló dolog elmúlik abban a pillanatra,és minden egyhangúan síkban szép.
Amiről nem tudjuk meddig tart,de ha megpróbáljuk akkor igen is menni fog..elmúlik mint minden.
Aztán csak az emléke marad meg..

Egyszer

  Le írni ezeket az érzéseket,vagy csak meg fogalmazni másoknak mit is érzünk ilyenkor.
  Jön az a kérdés, te is így érzel ? Rengeteg dolog fut le olyankor az ember fejébe, gondolatok érzések és azok a pillanatok amit eltöltöttek együtt eddig. Hamar rá lehet vágni erre igen én is így érzek, kicsit olyan semmilyennek hangzik mikor a gyors étterembe csak azt mondod " én is ugyan azt kérem" de ezek az érzések nem olyanok mint egy gyors éttermi ételek, ezek komolyabbak..vagyis komolyabbnak érezzük mert felelőssége van egy szónak. Nem is lehet igazán meg fogalmazni úgy az érzéseket ahogy szeretnénk,mindig nehézkesebb új érzést el mondani a másiknak ha már ő el mondta ami benned van ekkor jön a gyors éttermi taktika " én is ugyan azt kérem" csak itt éppen nem egy sült krumpliról van szó hanem az ember érzéseiről.
Kicsit másképp..Nem is gondoltam volna,hogy vannak olyan érzések amik percről percre ilyen szilárdá válhatnak, kicsit olyan hihetetlennek tűnnek, akkor jön az a kérdés..Mit is kérjünk ? Mit is érzünk olyankor ? Próbáljuk el hinni és felfogni igen ez most valóság !
Rengeteget kell agyalni mire az ember felfogja jó ég ez tényleg nem csak egy egyszerű sült krumpli,ez még sós is ! Olyankor kicsit mintha könnybe lábadna az ember lelke,hogy erre vártam és csak sóhajt egy jó nagyot, majd a körülötte lévő emberek nem tudják miért viselkedik így !
Ezek persze nem hasonlíthatóak egy sült krumplihoz,de nehéz fel fogni és hozzá szokni ehhez a beton biztos valósághoz. Azok a kis pillanatok mikor az emberben ezt meg erősítik akaratán kívül,és ő csak oda hajolni tud, nem tudja el mondani mit érez csak oda hajol és szorosan magához szorítja azt aki meg vette neki ezt a sült krumplit.
De amikor azt érzi az ember,hogy ez több mint ami van az felejthetetlen érzés,és tudja nem szabad feladni mert ez nem csak egy sült krumpli, ez még sózott is !

0:30

Nagy regényeket nem is lehetne írni,csak pillanatokat.
Azokat az első pillanatokat, a hangot, azt a bizonyos hangot ami azt mondja "szia! én már itt vagyok"..
azok az első pillanatok. Sok olyan kis pillanat van amit az ember nem nagyon tudna fel fogni józan ésszel, még is meg próbálja. Egy kedves szó amitől az ember fellegekben érzi magát,reménykedve hogy ez sosem múlik el..Csendes sóhajtásokkal elmondani a másiknak a boldogságot, de ő csak sóhajtást hallja ami olyan mélyről jön amilyen mélyről csak tud.
nehéz meg fogalmazni mit is érez ilyenkor az ember, egy maroknyi vattacukor felhőt némi édes kis boldogsággal. Amikor az ember csak azt kívánja,hogy azt két szempárt még sokszor maga előtt lássa,hogy érezhesse az illatát,hogy érezhesse hogy mellette van,hogy vele él.
Ezt nehéz meg fogalmazni,nehéz el mondani mert mindig csak a félelem,hogy ő mit gondol.
Egyszerűen meg fogalmazva KELL ! Kell az a párás levegő,az a sötétség és az a pillanat mikor megáll minden a levegőben, egyszerűen kell...

#30

Az emberrel mindig hirtelen történt dolgok alakulnak végül a legjobban.
Van amit elhinni sem lehet,ha fel emlegetnénk százszor akkor is mindig szívmelengető érzés lenne.
Szokták mondani minden kettő emberen múlik,és ha az a kettő ember egymásra talál legalább 50%-ban akkor abból azt hiszem csodálatos dolgok tudnak létre jönni !

Az ember

Az ember sok jellemzése van,sok könyvben meg van írva,hogyan reagál egy sértésre,egy csókra egy ölelésre..
Hogyan reagál a fájdalomra,a külső hatásokra, és azokra a boldog pillanatokra.
De senki sem egyetlen egy emberről beszélt.
Nem egy emberről lett írva 100 meg 100 könyv, és az a bizonyos 100 könyv nem is 100 másikról íródott.
Ezek a temérdek mennyiségű könyvek csak általánosítanak az emberek ezek után következtetnek, figyeljük csak a test beszédet keresztbe tett kéz egy randin teljes zárkózottságot mutat a másik felé.
Ezt lehet szándékosan igen tényleg lehet szándékosan, mai emberek manipulálják egymást, egy általánosított könyvből elolvasott dolog után következtetnek, olyan gondolatok dolgok alapján ítélik meg azt a bizonyos egy embert amit olvastak hallottak,és azt amit el várnak tőlük !
De vegyük csak azt az egyetlen egy embert, hogy ő másképp reagál ezekre a dolgokra,ott már nem általánosíthatunk pedig még is meg próbáljuk rá húzni az átlagot.
Sokszor gondolkozom el azon,hogy egy ember miért nem a maga érzései után megy ?
Miért hagyja,hogy mások befolyásolják ?
Miért kell mindig meg felelni azoknak a semmit mondó könyveknek ezt sajnos nem tudjuk meg,de egy biztos,hogy más nem fog gondoskodni arról,hogy mi hogy éljük le az életünket,és hogyan érezzük magunkat !
Ha be mész munkába fáradt vagy, csak azt látod,hogy te ott dolgozol még hétvégén is,hogy legyen pénzed akár a bérletre,de ott dolgozol, meg teszel mindent azért az egy dologért, akkor egy kicsit is mosolyoghatsz mert van munkád és meg tudod venni azt a dolgot amiért el tudsz menni másfelé,és tudsz kicsit kikapcsolódni! Sokszor nagyon sokszor jár a fejemben,hogy alig van aki tud örülni az apróságoknak...
Tanítani kell azt,hogy boldog lehessen az ember...

#1

Minden..Minden mindig csak kettő emberen múlik, akár ha egynek érzed akkor is kettőn múlik.

név nélküli

20 évesen mindenki olyan tapasztalt, élet nélküli.
Munkába vágyó, szabadságot megfosztó önmagától.
Életre vágyakozó..

Ilyen csak a versekben van, azokban a versekben amik áhítanak minket a szabadság felé miközben olyan tömeggel robotolunk együtt akik tapasztaltnak mondják magukat.
Ez az egyetlen ember a tömegből nem foglya megváltoztatni a tömeget, a tömeg fogja őt megváltoztatni.
Ez az egyetlen ember mindig is küzdeni fog,hogy a hétköznapjai boldogok legyenek !

Vannak dolgok...

Vannak olyan pillanatok mikor olyan biztosak vagyunk magunkban mint egy szikla a földön,vagy akár a egy oszlop a betonba. Ezek a dolgok biztosan mindig ott fognak állni és csak az élet mozdíthatja el őket.
Ezek a dolgok sosem fognak meg roskadni a teher alatt, sosem fogják fel adni azt a kis lélek vételnyi dolgot,munkát,szeretetet,hiányt amit mások elvárnak és betartanak, az a szikla és az az oszlop ott fog állni amíg van élet,és lélegzet vétel.
Vegyük elő azt a bizonyos dolgot amit mi embernek nevezünk,gondolhatjuk úgy is hogy egy lélek ami nem biztos, és sosem lesz biztosan.. Pillanatok alatt meg változik a véleménye,és könnyen befolyásolhatóvá válik.
Gyakran hallgat az eszére, mikor a szívére kellene,és gyakran a szív nem győz mert előre érzi,hogy boldog lenne ilyenkor meg ijedünk, félünk ott maradni a biztos mellett, persze nem mindegy,hogy milyen biztos dolog mellett maradunk ott és milyen is valójában a biztos dolog ?!
Egyik nap meg kértek rá "fogalmazzam meg mi számomra a szerelem".
Nem gondolkoztam túl sokat rajta,mert nem tudom meg fogalmazni,és nehéz is lenne...
Sokan vagyis nem sokan,több ezren úgy válik ők érzik,hogy szerelmesek ?
Kérhetném őket mondják is el mi az, mit érez olyankor az ember ? Mikor el vesztjük azt a biztos dolgot mellőlünk,akkor a megszokások is elvesznek. Akkor érezzük a fájdalmat ott legbelül szúr,és nagyon könnyes.
De a szerelem milyen ? Vatta cukor villával, ennyire különleges ? Vagy azok a bizonyos pillangók,esetleg állat kertek ? Azok a pillangók minden naposak,csak újdonságokkal..Vagy más állatok jönnek,és ezért tudjuk,hogy szerelmesek vagyunk. Úgy vélem nem kell meg fogalmazni,ha valamit be keretezünk az ott marad és nem lehet tágítani nem lehet neki teret adni had bővüljön! Ott marad a keret közt örökre vagy csak a kiállítás végéig. Az definiálás csak rosszat tesz az érzésnek. Ha azt mondod szereted a kekszes barackos csokoládét akkor tudod milyen íze van,és miért szereted, de ha azt mondod szerelmes vagy akkor mit érzel?
Hozzá tudsz kapcsolni élményeket, de nem érzel hozzá illatot,vagy bizsergést,vagy pillangókat,csak tudod..hogy van az a bizonyos szerelem ami ijesztő de izgalmas,és kalandos bele kezdeni. Kalandossá teszik a kis pillangók, a sok mosolygás. A definiálás,és a konkrét nyilvánosság már kevésbé,azok a pillangók váljanak minden találkozáskor újjá !

#1

mindenki aki megbántott számítani fog az életedben örökre...

Ha nem tisztelünk, ne várjuk el a tiszteletet.
Ha úgy viselkedünk ahogy mások, ne várjuk el hogy felfigyeljenek ránk.
Ha úgy élünk mintha minden rendben lenne, ráfogunk jönni hogy minden a legrosszabb körülöttünk.
És akkor rájövünk hol rontottuk el.

egyszerűen csak élni.

Kis idő után nehéz lenyomni a billentyűket. Eddig biztosan, most már inkább félve kezdek bele a sorokba.
Vannak napok mikor próbáljuk túl élni a dolgokat,és élni a kicsike örömöknek,egy mosolynak és egy olyan felvidító telefonnak,szónak,akár egy mondatnak ami csak úgy a hirtelenből jön.
Félve és bizonytalanul háborgatjuk azokat a kapcsolatokat,amikre nincsen szükségünk...
Nap mint nap át gondoljuk miért is lenne rá szükségünk,de csak a függés, sokan nem veszik észre azokat az embereket akik ott hevernek előtte. Akik egy csokival képesek fel dobni a napodat, és rájössz hogy nem vagy elfelejtve és számíthatsz rájuk ! Ezeket az embereket sose engedd el magad mellől,mert egy vesztes ember leszel,egy olyan aki elvesztette a barátait, és méghozzá olyan barátokat akiknek ha havi egyszer kis időre rád érnek,és el tudsz beszélgetni velük fél percet is,de éreztetik veled,hogy kedvelnek.
És egy mondat mára belém is éget, egy olyan mondat megint amit ajánlani tudok mindenkinek,ha nem csak hallod is amit mondanak ők,hanem érted is érted,hogy mit akarnak ezzel mondani akkor szerencsésnek érezheted magad.

" egyszerűen csak élek. És nem érdekel ki mit mond,vagy gondol rólam."

És emiatt nehezek az emberi kapcsolatok,mert mindig csak próbálunk élni,de nem élünk !
Hagyjuk ,hogy befolyásoljanak ezek a dolgok,miközben mások okoznak a legnagyobb örömöt, nem az élni próbálunk boldogan napok. Hanem ha egyszerűen nem próbáljuk..akkor élni is fogunk.

van most ez a nem tudom mit érzek, de utálom napok..

Törekvés

Sose csak vágy legyen egy álom,és egy álom ne csak vágy legyen.
Tenni kell azért,hogy az álom meg valósuljon, éljük meg és próbálkozzunk meg élni vele.
Élni a gondolattal,hogy vagy álom marad vagy vágy marad, és nem lesz kézzel fogható dolog belőlük.
Tenni kell azért is,hogy kézzel foghassuk meg a vágyainkat,hogy érezzük azt a bizonyos dolgot.
Minden csak erős vágyak és álmodozások gondolatai. Néha ha valamit nagyon akarunk ott lesz egy idő után előttünk. Ha nagyon vágyunk valamire, előbb utóbb megszerezzük,és teszünk azért, hogy az álmaink is így történjenek.